ajtoablakbirodalom-logo                      parketta1                             parketta-birodalom-logo

Az elkövetkező 6 évben 500 milliárd forintot tervez költeni a kormány a panel lakások további korszerűsítésére. Ez körülbelül azt fogja jelenteni az előzetes számítások alapján, hogy 1 millió ember fog jobban élni és kevesebbet fizetni a fűtésért. Energiamegtakarítás szempontjából pedig 13 petajoule-t jelent ez hazánknak.

A következő ábrán bemutatjuk, hogy melyik épülettípusnál milyen beruházásba érdemes belefogni.

szigeteles

 

A lila kör mutatja  milyen fajta beruházásról van szó, utána a megtérülési idő, aztán a 2012-es év az átlagköltségeket.

Forrás

A program februárban indul és pályázni kell rá. Pontosan még nincsenek kidolgozva a pályázat feltételei, de annyi biztos, hogy csak komplex felújítást támogat a kormány, ami annyit takar, hogy a falak hőszigetelésén kívül és a nyílászárók cseréjén túl az épületgépészetet is felújítják. A panel programban résztvevő háztartások ezzel nagyon jól fognak járni, mert befektetésük pár éven belül megtérül. Azonban pontosan még azt sem tudni, hogy a lakóknak mekkora összeggel kell beszállni a felújtásba.

 

Ránk fér a szigetelés

 

A statisztikai számadatok azt mutatják, hogy a magyar lakosságnak bőven lenne mit megtakarítani energiafogyasztás szempontjából. Az ország teljes energiafelhasználásának 34%-a a lakóépületekben megy végbe a fűtés és a meleg víz előállításának köszönhetően.

A panelházakban 6,6 ezer GWh energiát használunk fel. Összehasonlításképp a családi házakban 81 ezer a nem panel házakban pedig 12 ezer Gwh energiát használunk fel.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

A legtöbb weboldal, amelyre ellátogat, cookiekat használ annak érdekében, hogy élvezetesebbé tegye látogatói számára a böngészést. Azzal, hogy Ön engedélyezi a weboldal számára az információgyűjtést, a honlap megjegyzi az Ön böngészésének időtartamát (ún. session cookiekon keresztül) vagy ismétlődő látogatásainak gyakoriságát (persisten cookiek segítségével)...

Ezek a sütik elengedhetetlenek ahhoz, hogy barangolni tudjon a weboldalon, illetve bizonyos funkciók megfelelő működéséért felelősek.

Fejlesztési okokból a Cloudflare-t CDN hálózatát használjuk. Ezzel a "__cfduid" cookie-t a biztonsági beállítások ügyfél-alapon történő alkalmazásával mentheti. Ez a cookie szigorúan szükséges a Cloudflare biztonsági funkcióihoz, és nem kapcsolható ki.
  • __cfduid

Összes tiltása
Összes engedélyezése